Mementó
Harminc éve Anna
Hogy az enyém lettél
Vagy én a Tiéd(?) azt
Magam sem tudom.
Az első Te voltál, te
Drága szép asszonyom.
Életem pergetem
Mint Tisza-partján
A régi drótkötelet.
Itt-ott már elfoszló
Kihagyó emlékeket.
Hányan is voltatok?
Ti igaz Annuskák?
Már azt nem is tudom
Szerelmes szívemet
Hányan dobbantottátok
Számolni nem is akarom…
De az örök emlék!
A csodás délutánon
És az első csókod az
Itt ég még a számon.
1969, VII. 1.
Nem tűrhetem
Tűrtem miattad – már nagyon sokat
Te csodálatos, de így megunt szerelem
Széttörni bilincseit, legyőzöm
Ámort, kettéhasadt szívemben.
Tudom keserű lesz életem – sokáig.
A gyógyszer is keserű, de gyógyít.
Gyakran elűztél, majd könyörültél
Engedted, hogy elmenjek hozzád.
Még én
Kizárva /rólad álmodoztam/
Lehet, hogy ez alatt öleltél mást?
Mint szolgád lestem /zárt kapud előtt/ a percet
Hogy csak árnyad lássam. Én aki öleltelek.
Nem csaptál be, mert nem ígértél semmit.
Ebbe én hajszoltam bele magam.
Te csak hagytad – tüzem élesztve – vágyam
Felszítsam, de lényeg „ki ne sajátítsam”.
Lehet, hogy tested másnak is adod,
De, lelkedben engem kívánsz, mert én ott vagyok.
Tűrtem miattad sokat, de már nem bírom /!/
Tovább, vajon mit tegyek, mert szeretlek?
Dobj el, ne hívj, ne engedj magadhoz,
Nekem kell megtennem, ha nem teszed.
Én osztozni nem tudok senkivel sem
Vagy másé vagy, vagy enyém, testben lélekben.
1983. dec. 1.
Janusok
Hát hazugság volt minden
Amiben hittem,
Akit tiszteltem
Akit szerettem!?
És most ti mondjatok
Fejére átkot
A jó tanítványok?
Ti kiáltjátok?
Tőletek tanultam,
Tetteit olvastam,
Utánatok mondtam,
Amikor tilos volt.
Mindenütt suttogtam
Igazról szajkóztam,
Amikor lehetett
Fennen kiáltottam.
És most veletek
Én is megtagadjam?
Én se érezzem
Hogy van gerincem?
„Tonzúrátok” helye igaz
Már régen benőtt
De eltörölhetetlen
marad az Isten előtt.
1973.
Reményt vesztve
Sokszor reménykedtem. Miben?
Magam sem tudom
Ünnepnapot képzeltem el
A hétköznapokon.
Siker-ünnepet
A megmaradt
Gondkergető éjszakák helyett
Üvöltő csend…
Szóért kiállt.
Hívja vissza az igazak álmát
Erőtlen, vézna nappalok
Sikertelenség.
Akartam, hogy sokat tegyek
Önként, másokért.
Nem kényszerből, lélekből.
S az összegyűjtött céljaim
Úgy szétszóródtak
- Mint homok - gyermekeim
Kitárt ujjú erőtlen tenyeréből.
1973. szept. 16.
Évfordulón
Úgy jöttél, mint tavasz
Sok-színű lombok idején
Ködpárás esti alkonyat
Az ősz Nap-rabolta egén.
Úgy jöttél, mint ígéret
Szomjúzónak pálma csoport
Tikkadt vándor szomj-oltója
Mit a valóság megrabolt.
Úgy jöttél, mint igaz
Egy boldog perc – majd válás
Akartad, hogy megismerjem
Milyen gyors az elmúlás.
Úgy jöttél, mint valóság
Ködös esős őszi napból
Tiszavirág – álmodozás
Csak néhány perc – a tavaszból.
1972. X. 22.
Kedvesem
Mint ismeretlen homályból
Az ismert emlékek,
Úgy léptél életembe.
Mint paralellek haladunk.
S nem a végtelenben,
Közel találkozunk.
Mint telítetlen vegyület,
Mely keresi társát –
Úgy kívánlak Téged .
A két szemeden át,
Hozzám kapcsolni éned.
Hogy eggyé váljunk, mint atom,
Láthatatlan-ketten.
Nincs oly gyorsító rész
Mely elszakíthatna tőlem
Ez álom – túl van már
A realitáson
De megérted ugye kedvesem.
Bp. 1971. július 30.
Mint Ovidius
Lantomon a húrok
Már mind-mind megkoptak
S mégis Ámorról dalolok.
Jól ismerem Erost
Mégis mégéneklem
Betelni vele nem tudok.
Hosszú nappal és
Egyedül az éj?...mint
Ovid halálig szeretek.
Mint Tómiból Róma,
Tőle Lesbia…én
Elzárva, hozzád mehetek?
Te vagy lesbiani
S városod Róma
Nem tengerpartján álmodom.
De épp úgy, mint Ovid
Száműzve vagyok én
Kedves szép Lenkém – általad.
1974. XII. 28.
Már kétszer
Már kétszer jártam arra
Kétszer szólt a kakas.
Ezt soha nem hittem
El, hogy így megtagadsz.
Jöttem, mint messzi-vendég
Kit soha nem vártál
Az úton ácsorogtam.
Még csak meg sem szántál.
Csak látni akartalak
Betelni arcoddal
Majd csendben elmenni
Gondolat-csókommal.
1975. I. 9. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
