Tartalom és érzet

Mint börtönben

A vágy teremtett

Kenyérbélből gyúrt

Asszonyi test,

Mely éhetadó

Rabgyomor korgását

Nem csendesíti,

De alkot formál.

El tudja hinni

hogy élő és igaz.

Nevet a neki és

Igaznak érzi.

Korgó gyomrát

Már nem nézi

Csak csámcsol -

Álmodja hogy veled van.

Elhiszi, hogy ez,

Valódival felér!

Világát ezzel

Újra teremti

De csupán illúzió -

Az érzés jó,

A forma változik

De megmarad ami volt

Barna rabkenyér-bél.

1973. IX. 27.

Exspectatio

Átfog az ádvent

Száz szent

Glóriája

Átfog a fénylő

Égő

Gyertyalángja.

Átfog a vágyam

Lássam

Fényét szemed

Karácsonyában.

Öröm

Könnyen a sok-

színű lángban

Pogány-igazság

Zöldág

Nélküled csak,

Hamis csillogás

Nem más

Angyalhajat

Is, csak Te aranyozod

S hozod

most nekem a

Megváltó hitét.

A fényt

Advent ígéretét,

Ne rombold szét.

Hegyekhez

Lefestelek benneteket én

A szavak festékével,

Életre hozom halott színetek.

A legszebb opál és rőtvörös festékkel,

Ti csodálatos, gyönyörű hegyek.

Lefestem rózsaszín ormotok

A barlangok sötét mélyét

Reggel ha kel a nap.

Titeket leírni a legnehezebb

Rátok találni nehéz szavakat.

Szavak ecsete nem pótol, látom

minden órában mindig, mindig más

Déli-verőn este, reggel

Más színű káprázó ragyogás.

Hol napbarnított, vörös, sötét, zöld, fekete

Ha könnyű pára lebben

Ősszel a hegyekben, majd

Tejfehér világot látsz.

A téli jégbefagyasztott

Álmot alvó jég-patakok

Dermedten várják a Napot

Csermely csacsogását, ébressze fel

S a téli ruhát levetve

Ez így megy s kívánja örökké

Mint ahogy gondolatban Téged én.

                                               1974. I. 8.

Vágy 2

Zuhanok a sötétben

S kettészelem a végtelent.

Szemed neonjai kihunytak,

Emléked pernyéit, elfújta a szél.

Álmaimból felépítem,

A hazugság fellegvárát

De kapuin az elfelejtett ifjúság

Illúziói kopogtatnak.

Lázas szívverésed

Széttöri a szunnyadó lila álmaimat

Számban érzem szád anyatejízű vágyait.

                                               1972. dec. 8.

Hívogató

Maradj Velem

Mert jön az est, halványodik a fény.

Izzik bennem a mindent váró vergődő magány.

Maradj, maradj nem hallod? Súgja egy belső hang is

- Vánkosomra, - mely titkot rejt.

Ágyamon még

Ott pihen porcelán tested helye.

Testem tested nélkül csak lázas-bús matéria.

Verődjön vissza a meztelen testedről fénye

A Holdnak, hogy újra éljek - úgy ember módra.

Nyújtod felém az édes kehelyt.

Ébredj velem

Te keserűen-édes, hogy együtt

Újra szabaddá tegyen a boldog vágy bennünket.

Ne légy könyörtelen, mert ha kísért a félelem

Költőnek gyehena-tűz, kiég - ha nincs kit szeret

Gyere kedves - adj szerelmet

                               Izsák, 1985. Május 1.

Presszóban

Rég vártam már valakire,

Most úgy várlak, mint soha még.

Nagyon szeretlek, így

Nem szerettem soha még.

Igen lassan múlnak a percek

Hajtanám előre, az úgy rohanó időt…

Pedig tudom, hogy elveszítelek

De így is szebb lesz, mint azelőtt.

De mégis fáj, hogy nem vagyok gyermek,

Fába, padba már nem véshetem neved

De a szívemben mára oly mélyre véstem

Te leszel az örök-szép, utolsó emlékem.

Kecskemét, 1969. 12.3.

Emlék-percek

Szétszórt kis emlékeim

Gyűjtögetem.

Apró emlék-virágait

Összeszedem.

Koszorút kötök ebből

Neked kedves,

Koszorúlánc – halott virág –

Mily félelmetes.

Csak látszatra léteznek,

Élettelenül csak vannak

Csendesen díszlenek, de

Oly régen meghaltak.

Mégis összeköt veled,

Láncnál erősebb

Apró kis virág-percek.

Erős vesszőnyaláb

Órákká nőttek.

Láncolnak hozzád a rosszhoz,

Ezzel tartasz magadnál,

Tudom nem akarod…

De emlékeim mások

Talmi képzelet ad –

Olyannak, milyennek akarlak.

Én kedves szép senkim

Mégis várlak – várlak..

                Kiskőrös, 1975. dec. 6.

Csak te..

Nem érdekeltél,

Mint az űr,

Hogy benne mi vagyok,

Porszem vagy óriás.

Nem érdekeltél

Mint fiút

A lány, kit megkapott

Sem csók, sem sírás.

Nem érdekeltél

Mint suhanó

Árnyak nyári esten

Ha boldog vagyok.

Nem érdekeltél

Mint robogó

Vonatot szép virág,

Amit elhagyott.

…s majd megláttalak

amint selymes

omló hajadból csillan

ki, két fekete szemed.

Most, hogy ismerlek

Csak te vagy

Mi ketten, Te meg én…

S úgy érzem, örökké

Csak Te érdekeltél.

                1972, V.20.