ASSZOCIÁCIÓ
Simogat újra a Kolon-tó csendje,
Emléket ébreszt, ha zizeg a nád.
Ébren-öntudatlan - álmában is -
Mindenki egyszer a múltjáért kiált.
Minden a régi a nádas s a táj ,ott
Vártalak, - öleltél - s a hordott domb
Tetejéről csak néztük a tájat...
S a rőt-láthatár már jelzi az alkonyt.
Nincs messze a régi házad szobája,
Ott bujtunk - mint homály falak között,
De, mind ez már csak emlék lett mára,
Miért is kesergek az Idő fölött?
Éhezik szemem- a víztükrét nézem,
Hol egykor kettőnk árnya ringott még,
Most egy vízipók szalad át rajta,
S így töri szét a sima víz felületét.
A régi árnyak, láthatatlan rácsok
Feszülnek, széttörni? erőtlenül ?
Itt élsz bennem - légies testeddel -
Így gondolok reád reménytelenül.
2002.02.26.
A Warnownál
Már otthon hagyni is
Sajnáltalak téged.
Most nagyon hiányzol
Hát „így beszélek” veled.
De csak veled voltam
Hosszú utamon is
Mindig rád gondoltam.
Most a Warnow-partján vagyok
Csattognak, simulnak
A szélverte habok....
Távolra gondolok
Egymagam vagyok.
/jönnek a csónakok/
Mindben ketten ülnek,
Felnőttek, gyerekek.
/hangosan nevetnek/
Mind fiatalok lettek.
Ha veled lehetnék,
Hát én is nevetnék.
Rostock, 1971. június 30.
BÉKÜLJETEK MEG!
Az igazság ellen, - terror a szűk prakticizmus !
Fertőzött lelkek vágytobzódása csak is bennük él.
Csőcselékszellem mindenkiben létezik - rejtve,
De aktivizálódik a megcélzott hatalomért!
Gubbasztok érzem az „értelem sötét világát”
Csak bámulom az ádáz harcok rongy kis katonáit,
Lelkem a békét óhajtja csak - jöjj világosság /!/
Mikor unják már meg sötét céljuk vad csatáit ?
Ez nem tűz s víz harca - küzdelem a primátusért!
Egy szűk létrán akarnak sokan törni fel a magasba -
Nem eszme hajtja őket csak a hatalom vágya!
Van is iszapbirkózás egy szennyes nagy dagonyában !
Hataloméhség fröcsköli szét e csaták sarát.
A népet is beszennyeznék - kinek nem a hatalom,
A munka az értékmérő! Most becsületét akarják
Megvenni, agymosás szavuk, hirdetnek hamis morált!
Ezek csak győzni akarnak - nem elveszejteni !
A hízott törpék - a hatalom-éhezőkkel párba,
Együtt hullnak majd vissza a csata mocsarába!
Lehullik az álarc - a sár késztet mosakodásra !!!
S a nép így ismeri fel, kik voltak az álarc mögött !
CSAK KÉRDEZEK
Meg vagy-e a dalok nélkül -
ha reggel ébredsz nélküle ?
Más gondolat van agyadban -
madárdal van helyette ?
Miről szól a beszélgetés -
hat-e még az érzelmem ?
Mint elhaló vihar dörgés -
kimúlt - nincs már félelem ?
Jóllaktál-e mostanára -
kikből van még százezer !?
Mégis a margóra löktél -
csak a lelkem vitted el !
Mi van este lefekvéskor -
ha elgurul gondolatod ?
Vajon nálam akad-e el -
vagy agyadban sem vagyok?
Csonk-mondatok - ízetlenek -
nem tudom ezt kapod-e ?
Volt sok jelzős hasonlatom ...-
elalszol már nélküle ?!
Meg vagy már a dalok nélkül -
talán még révedezel... ?
Tudom, hogy már nem fáj Neked -
ha dal nélkül alszol el!
Izsák,2002.junius 30.
Boldog szomorúság
Eljött mára gondolatim súlyos rabsága,
Mégis belém fúródott a hozzád-rohanás.
De még az árnyékod is csak ritkán érhettem el,
Meddig emészthet még e vak sóvárgó láz?
Az „együttlét-láng” belőled már kiégett rég.
Kapaszkodnék érte, de fagyottak a kertek
Nincs virág, mit szedhetnék csokorba s köthetnék versbe
„Jégvirág-dallal” /?/ csak téged temetnélek.
Csillogó szemeid vibrálnak hunyt szememben,
Ezzel a szenvedés-parazsát szítom tovább,
Írni? Erős a lelki-zabla fékezi tollamat,
Volt öt naptárnyi év boldog-szomorúság.
Hol van az az ősz? A sok ezerszínű alkony?
Már emlékké sorvasztott néhány év őrület?
Hogy itt voltál ára: egy falat halál. Felém csak
Gúnyosan kacagnak az újra várt percek.
Sok új szint és illatot loptam életedbe…
Az én napjaim szürkék s oly gyorsan úsznak el
A sok hallgatag perc – emlék-terhem hordozója –
Mégis újra várlak vadul-verő szívvel.
Látod a semmi-partján is ábrándozom én…
A „szépem” mindig álmaimban ébred velem,
Valóban egy nagy mély szakadék szélén járok,
Mert még mindig csak az álmokat kergetem.
1993. jan. 31.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
