Léda és a hattyú

Vöröslőn-ízzó bukó Nap

Az Olympost aranyozza.

Zeusz várja, hogy lebukjon -

Vár rá a gyönyörű Léda.

A föld lassan besötétlik -

Héra is nyugovóra tér,

Nincs oly isten-hatalom most,

Mi Lédánál most többet ér.

Álcáznia kell hát magát,

Így eljuthat észrevétlen.

(Hattyúk siklanak a vízen,

a kék tenger hűs öblében.)

Megtalálta mily alakot,

Mezt öltsön, hogy lássa Lédát,

Átváltozik hattyúvá, hogy

Így töltse el az éjszakát.

Mint hattyú siklik - hangtalan,

Földi kedves új nászára,

Szárnyaival ölelje át -

Aki karjaiba zárja.

Bár az Olymposon várják,

Halhatatlan isten-asszonyok -

De, a földi halandókkal

Ott lent - szeretkezni még jobb.

Léda vágyón tárt tagjai -

Készek a szerelmi nászra,

Teste megnyúlt, feldomborul,

Hogy jobban magába zárja.

...mint a gyönyör beteljesült

Akkor már Eros is ébred,

Sötét csillaggal-teli ég,

Egyre mind világos-kékebb.

Felcsendül az Olympos-kar,

Hajnal-vidám énekével

Zeusz hallja hívó szavát,

- szárnyal a dal - mennie kell!

Hattyú szökken fel íziben,

Szárnyát - ölelőt - míg fejti,

Léda alszik, s már nem gyötrik -

Feszítő asszonyvágyai.

Zeusz nézi - de, nem látja,

Alvó asszony szép mosolyát.

Végtelen felé tekint már -

Befejezte az éjszakát.

Széttárta hát szárnyait -

Diadalmasan elszállni.

Nem vonzza már alvó Léda,

(szárnyai közt mégis érzi!).

A királyné most - álmában -

Tárja hívón szét karjait,

(isten-szerelmese után)

Megújrázni, ismét vágyik.

Zeusz felszökken az ágyról,

Szárnyait jól meglebbentve,

Léda már csak eltűnni lát

Szárnyakat, - a végtelenbe.

Az égbe-röppenő madár,

istenné változik megint.

Léda magába roskadva,

Itt a földön, lentmarad - itt!

Száján az isteni csókkal,

(Zeusz vágyait elérte!)

Könnyes szemmel néz utána

De, beolvadt a hajnalfénybe.

Újmegváltást

Izzad a profit a munkás bőrén -

Bedeaux és Taylor támadt fel újra!

Az új Krisztus?

Az éhség-hajszolta proletár-sereg

Munkája - luxus-forrás-kútja - Via

Dolorósa!

A karvaly-tőke kavalkádja, most

Újjá éledt - súlyával nyom agyon -

Kálvária!

Adomány-morzsáit - ha csattogtatja -

Újabb “korbács-prés” a munkáshátakon!

Éh-szomjú

A profit, a munkást falja fel, ha

Erejét a tőke már kiszívta -

Utcára dob!

Vak utcák...nyirkos kapualjak...Vágya:

Csak rendőr éjente ne zaklassa.

Megváltás

Pályaudvarok-szeglete. Fázós

Testeken - újság-paplan melege...

Múlt-álmodás...

A kedves volt otthon - langy-illata,

Vagy a munkásszállás - gondtalan - íze.

Étel-pára...!

Majd átcsap az álma - zuhan a mába,

Mert korgó gyomra ébreszti - de, teste

Kiállt: még ne!!!

Szeme hunyorogva néz fel az égre...

Hideg a csillag - de, nagyobb az éhe.

Hajnaltájban -

Félaléltan botladozik az utca.

Éhük-nyomán ürülnek ki a kukák...

Ez a zsoldja...

E fojtogató “nyugati-bál”. Embert

Nyúz - színorgia-fényű - léte. Okát

Ordítanák:

Ébredj Mars - te vöröscsillag! Vétket

Torolj - mindent önts el ami kék lett!!!

“Újmegváltást.”

 Érik a tudás-fája gyümölcse

             “Keserves lesz még egykor a tudásod

               S a tudatlanságért fogsz epekedni vissza”

                                                   (Madách I.)

Az Emberi sikolt fel a szavak, képek íly hangzavarában,

Nincs már igaz tiszta forrás -csak szenny - tengert nyelünk. Dömping mára

A horror - dühöng a képernyőn - mindent elönt a bámulása.

Csak “embervér” fröcsög szanaszét belőle - a szép szavak helyett.

Izgalmát csak vérben találja meg? Hát ez az új Élet-kezdet?

Az ifjúságot ez viszi a végsőpusztulásba - hát így vezet!

Csak szerkeszti és ontja - gigászi borzalmat - hibbant elméje.

Feltűnik: ember-rém, lézerfegyver az ömlő vér-mocsárba

Alkot, az elidegenítő-lét bomlott-agyu “iránymutatója”.

Ránk telepszik a borzalom - sötét középkor felső spirálja.

Gyilkos vadvágy-ébresztő akarnok mediatizálása.*

A volt rémtetteket újra ösztönző kéj szuperlatívusza.*

Az emberből sátán lesz?! Színe: mocskos tűzvörös-lángsárga. Csak

Gyermek-csíny ehhez Néró, Savanarola, Gulák dühödt étvágya.

Ezt modern formában látjuk a “nagy-kékszem-szörny-kép” varázsában!

A jóság, érzelem, tisztaság, költők álma; irattár - ad acta.

Van-e aki a halk-szóra, a szépre - váltana lélek-lírára?

Az “izmusok” ölnek sok a kiváltságos - Emberség hiánya!

Felszítja az ember-állatot - pattog róla a kulturmáz.

Ami évezredeken át, lassan rárakódott - most leomlott!

A megvetett ” és Középkor - feltámadt - meghatványozódott.

A visszavadult-ember már tény, nem csak a képernyőn mint távlat!

Karó, tűzpróba, égetés; Auschwitz, Vietnám - szinoním társa

“modern formában”. Felejtés helyett, vadvágyú ösztönök szítása.

Mint esemény most újra kél a pénzéhesek lélek-rontása.

Ifjúság? nem a munka, alkotás, nem vágya a szép. Képernyő-i-gazság

A “jó show”! Színes borzalom, szexet, pornót csak ráadásnak adják!

Ember-erkölcs hunyó, gyenge fénylámpását, már nem - vagy alig látja.

A széttöredezett-lelkű ifjú kiútját a discó-ban s a drogban

Találja. Elvész az igazszó - ily zene, ördögi hangorkánjában

Kérő szavak szétforgácsolódtak - erősebb a test-őrülete,

A szétrombolt test-lélek nem lázad! Kínja a drog felé viszi.

A profit-hajsza kétkézzel - a testet s a lelket - rabolja ki!

Újjá tudja-e teremteni magát a munkában? A mámorban

Lerongyolódott test! Feltámadhat-e mint Krisztus? Ereje lesz-e?

A jövőért küzdeni, hogy az Emberiség önmagát fel ne egye?

Küzdj! A tékozló fiú megtalálta a jó ösvényt, mert akarta!

Vedd észre emberiség “új Judásod” a drog s az elektronika

A kulturközpontú világot, ez teszi tönkre, majd elpusztítja.

Hol a Gondviselés? a mindent magába foglaló nagy szelleme!

Vagy most így fizetünk? mert belekontárkodtunk a “nagy gépezetbe”!

“Szabadság és Végzet egymást üldözi”! Ez a tudás-fája gyümölcse!

                               *   alávetés, függő viszonyba helyezés

                             ** melléknév túlzófoka

Elkerüllek

                                A szerelem felvitt a magasba.

                                Aztán a szavad a mélybe taszított.

                                “Úgy sem lesz az egészből semmi”

                                Mindig csak ezt mondogatod!

                                Eztán csak, eszemre hallgatok.

                                Gyönyöröd-szívemben már gyötrő méreg.

                                Te nem szívből tetted, csak tettetted/!/

                                Sebzetten jobb ha elkerüllek.

                                Szánk egymással játszadozott,

                                Nyelvünk párbaját - gyönyör sarkalta,

                                Forró szád - hiába éreztem - bőrömön,

                                Csókod-igazát bennem, valami zavarta.

                                Nem látok beléd - jobb, ha eltűnök.

                                Játékszernek lenni - érzelemmel - nem!

                                Mulatságos bábbá válni, ezt nem

                                Vállalom - még érted sem bírom el!

                                Feléd szállni - tört szárnyakkal - a “Percért”

                                Mert a lomha élet-folyó nálad vetett ki(?),

                                E gigászi ember-vadonban. Neked

                                Nem vagyok más, csak egy vidám story.

                                A reményeim égszínkék fátylát,

                                Már elborította az őszi est.

                                Búcsúzom tőled kedves Szép Senkim,

                        E néhány szép estét - kérlek ne felejtsd.