A TAVASZI KERT
Márciusi szellő fut át a kerteken,
zeng már a tavasz - hogy zümmög a sok kis bogár,
dalol a lég - mint klaviatúrán - a „ Tavaszi zsongás”.
Oly csodás !
Rüggyel telt a tél -csupasztott barackfaág is már.
Szökken a szár - virágbölcsőjét ringatja .
Nemsoká rózsaszín szirom-felhők - a szélben -
játszanak - mint a megtermékenyített gyümölcs-ígéret.
Mit tehet?
Tovább viszi illatát a megsemmisülésbe.
Szeretem a tavasz- szavak szépségét is.
Lelket-emelőn rakom sorokba. Verset ölt
a tavasz-illatú verőfény - álma itt szunnyadt bennem -
Érlelve
Oly sok -millió -színű andalító illat-gyönyört !
2001.03.28
A TORZÓ IS ÜZEN
Tisztelve nyúlj mindig a művész eszközökhöz,
mert vele a szép álmok életre kelhetnek.
A lélekből kitörő gondolat -vágy -álmok
ha félig teljesülnek - a torzók is üzennek !
Az alkotás a test -lélek együtthatója,
társadalmi stimuláció hozza létre.
Van ki ezért éhezik a megszólalásra ,
hogy az avitt- rendet ,elveket jobbá tegye !
Kezüket a lélek finomsága vezeti !
Mindegy, hogy tollat vagy ecsetet vesz kezébe,
mert minden mű egy-egy üzenetcsokor !Vége,
ha a pénz osztja az igazságot s elveszve
e küzdelemben - a tisztaszellem éhezik !
Ha ki is tör ,hogy fórumon „ jóllakhasson „
a gondolat- húrjait - a nyakára kötik
a törvények - hogy soha meg ne szólalhasson !
K Á N I K U L A
MA ÚJRA IZZIK A SÁRGÁRA FAKULT HATÁR,
A HŐLÉG KORBÁCSOL AZ ÉGETŐ NAPON
A NAPSUGÁRLÁNGJÁBA , BELEFORR A LEVEGŐ,
SZÁRAD A KERT IS - VETEMÉNYT ASZALÓN
KÓKADOZIK A SOK VOLT , BUJA GYOM , A FÁK - ÚGY
SZÁRAZ - KOPASZON - MEGROGGYANTAK A HŐTŐL.
A LEVELEK - MINTHA KÓBOR ŐSZ JÁRT VOLNA ITT -
NEM ZÖLDELLNEK - SÁRGÁN HEVERNEK A FÖLDÖN
.
NEM HULL - RÁÉGETTE A FORRÓ NAPHEVE,
A JÚLIUSI ÉJ SEM HOZZA MEG AZ ENYHET,
A FEKHELY IS ÉGET - MINT TÜZES KEMENCE ˘!
ÉRETLEN GYÜMÖLCS ASZALÓDIK A Z ÁGAKON,
ÁLMOTHAJT AZ ÉJ MELEGE - ÉPP CSAK SZENDERIT -
KISZÍVTA ENYHÉT - EZ AZ ÁTTÜZESEDETT VILÁG -
ÚGY MINT AZ ELKÉPZELT POKOLTÜZE ÉGET !
EMBER, ÁLLAT, NÖVÉNY SZENVEDI A KÁNIKULÁT !
1999.1O. 4.
Találkozás után
Láttalak hát…
Most ellopom kedves arcodat.
Mint tűzzel írt fényképet
Agyamba égetem én.
Vártalak, de a percek gúnyosan kacagtak!
Hallgattam mert…
Szavaim benned elégtek rég
Vágy-szomorú testemben
Élsz, mint a rettenet,
Mint lopakodó, rejtett, fertőző betegség!
Mint lapuló
Kór könyörtelen lélek-tánca.
Halk, remegő sóhajom
Egy asszony, egy hely után.
S mi maradt? A fekete-semmi éjszakája.
Hajnal ébred…
Kakas-dal! (az árulást jelzi?).
S még nem ért el az álom.
Bűntudat nélkül – rád vágyom!
De megértelek! (Nincs erőd, velem újra kezdeni).
1993. szeptember 19.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
