CSAK ÉN ŐRZŐM MEG EMLÉKED

Az  „ örökhaláltól „  csak  én  őrizhetlek  meg ! -

Nem  a  márványba - majd -  belemerevedett  neved .

A  mindent  elnyelő  földbe  süllyesztve be , de ,

Verseim  őriznek  -  életteli  épületbe’ 

Ha  kíváncsi  kezek  leveszik  könyveimet !

Életed  egy  ciklusa  ott  él  a  versekben ...

Akkor  élő  vagy -  örök  - így  vagy  úgy  -  de  velem

Az  „együtt - koptatott „  időért  adom  -  cserébe .

Hogy  a  földön  jártál  -  bár  néha  „önkívületben „

Kíváncsiság  szeretet - harc  tombolt  ereidben !

A  versem  maradandóbb, mint  kőzet -  bármily  kemény !

Sírköveden  áll majd -  évszám  - mikor  jött  és  ment  el.

Család   „ hivalgó  virágos parcellája „ leszel !

Csak  én  éltetlek  „ nem  temetve „ kit  sosem  szerettél !

TIZ ÉV

Gondolatokká  oldódott,

Majd  betűkké  merevedett ,

Kit  tartok  most  a  kezemben ?

Könyvvé  átalakult  tested !

Agyam  gőze  csapódott  le ,

Bomló  gondolat  vált  eggyé,

Kiáltanék  -  de ,  mért  tenném ?

Itt  vagy  velem  mindörökké...!?

Sok ezer  betűből  állsz  már ,

Csak  „ mikrósejtként „  élsz  velem ,

Egy  szerelmes   vers-ciklussá ,

Két  kötetté  vált  tíz évem !!!

1997.

EMLÉKEZÉS

Az  emlékezés  -  az  Élet   rossz  játéka !

A  természet  rendje :

a  felbukkanás ,

kiteljesülés -

s  az  eltűnése !

A  láthatatlannak  soha  nincsen  árnyéka !

Az  éjsötétben ,  az  Idő  nyögve  sóhajt .

De ,  tapogatja  még ,

- majd  belefolytja ,

maligánfokba ,

a  volt  szenvedélyt .

Ha  így  tör  ki  a  csendből  -  talál - e  új  utat !

Képek  tűnnek  fel  bennem  -  rózsaszínűek ...-

Látva , úgy  híven

leírom  őket .

Keret  nélkül  is

rámába  teszem,

S  agyam  falára  függesztem  fel   -  csak  a  szépet !

1997.

ŐSZI KIÁLTÁS

Már  színpompájában  nem  tobzódik  az  ősz ,

Csak  pucér - csontgallyak  a  csörgő  ágakon . Kár ,

Széthordva  minden ,  amit  nekünk  adott  a  nyár .

Derékig  járunk  a  múló ,  fagyos  őszben .

Csendesen  lépdelünk  -  mint  halott  után  -

Temetjük  egymást  -  álmunk - derékba - tört  „ csupán”

Már  ketté  vált  utunk  és  rohanunk !  Merre ?

Te  még  az  őszbe  futsz  - lásd  bárhogy  nem  akarod ,

Én  a  télbe  -  szétszedtek  minket  az  évszakok

Egykor  fekve  néztük  a  lebukó  alkonyt ...

S  vörösszínnel  borított  be  a  lenyugvó  Nap .

Már  csak  fájó  dalok  gyűlnek  .. kell , hogy  kiáltsak !

IMPRESSIÓ

Most ,  valami  szép  „züllöttség”  kószál

Vibrál  szemed  körül ,

Ahogy  kinézel  - kíváncsisággal  -

Pilláid  közül .

Mosolygó  vágyakozás  vagy ! Igen !

Kérdő  tekintettel ,

  - igazi  asszony  -  hódító  nézéssel !

Arcod  éle  egyre  feszültebb  lett .

Rágyújtassz  -  hogy  rejtsed  -

Enyhült  arcod  ideges  bája ,

Feszülő  köpenyed

A  csinos  alakodhoz  - kétkézzel

Magadhoz  öleled-

/ Biz’  Isten /  még kívánatosabb  lett !

 1999.