Zsarnok vagy
Zsarnok vagy!
Eszed zsarnokoskodik szíveden is,
Érzelmeidben is ott bujkál a szkepszis.
Eszed, szíved nagy antagonizmusa,
A győző ereje, s a legyőzött alázata.
Védtelek!
Mint folyondárindák szőttem át tested,
Szívom véred rosszabbik felét,
Míg nem érzed, hogy egyek vagyunk,
S nem érzed az egyedüllét fojtó nyűgét.
Nem tudhatod,
De ki tudja, meddig tart a magasság,
Mit rejt az áthatolhatatlan sötét?
Rabságod lerántja életedről a
Reménység tündöklő, szép zöld mezejét.
Zsarnok vagy!
Rátelepedtél ön-önmagadra.
Hálót fontál magad körül, nem mersz kitörni.
Zsarnok vagy, olyan ki nem csak másokat,
De saját belsejét – szívét is – megvérzi.
1984. jan. 29.
Á L C Á Z O T T B Ű N Ö K
A múlti - tőke tornádója pusztít, rohan,
- csapása fékeveszett - útján csak éhséget ,
S nyomort hagy maga után ! Miután -
Tapos, dönt / népet , országot / falánksága !
Ember-milliók átkával gyorsan tovább áll ,
Hol új extra profitot talál !
Termeli az éhbért , a kamrák albérlőit,
Meg a hajléktalanok - csatorna lakók - oly
Nagy népes tömegét ! E csapaton
Kövér a nyereség - sovány a munkabér ,
Hát TBC - rózsák virítnak a sovány,
a - megtört szürke - munkásarcokon ,
A „ morbus hungáricus „*most új erőre kap,
Mert rózsaszín lesz a nyál - a lázas ajkakon -
Ha újra kiugat a köhögés !
Fekete szemgödrű szemek a koponyába
Húzódtak vissza - a halál bámul ki rajtuk -
Mint közeli a fenyegető árnyék !
A harmincas évek korszaka visszatért ,
A kegyes halál csókját várja a szegény,
A megdermedt örök „ nyugalomért „ !
Az új urak fényes pillangókká váltak,
Feledték, hogy csak egyszerű „ hernyóból” lettek
S azokká válhatnak hamar - ismét !
Múlti - tőke gyorsan átlép rajtuk - mint rég -
Vagy lesz idejük felvenni egy újabb színt ? -
És megvárni e „játék” legvégét !!!
Vagyon - hit - becsapja az elmét - földi javak
Gyönyörét is - hamar eléri a végesség !
Megszakítva a nagy bűnös gyűjtést !!!
Hirdetik : „ vagyon - különbség” törvényességét !
Egyenlőség van, de csak az Isten előtt !
A földön ez - soha el nem érhető !
A munkanélküliek álmát, vágyait -
Közpénzből temetik - az „ új „osztály - rendezők”
Agymosást végző nagy költekezők !
Még is elmentél
Csendesen mentél el,
Úgy, mint aki még maradni akar.
Szerelem virágok a földre hulltak.
Virágjukat, aprán
Széttapostad – azon át vitt utad.
De bennem a gyökerek maradtak.
Repülnék most hozzád,
De tollaszegett énem – csak csapkod.
Megbénított szavad. Harcolni?
Ma már nem vagy nekem
Más, mint – korcs-emlék – fájó múltamban,
Kinek testét naponta szedtem versbe.
Örömmel fogadtad
Meztelen tested csók-vesszőzését
A szem helye vörösen izzott bele.
Kéj és a borzalom
Szent és ördögi két combod, öled:
Gyönyör és gyötrelem együtt fészke.
Feladni most mind ezt?
Hol önfeledt-percünkben – elbújtam
Odvába hosszú-kéj-remegéssel?!
Mily metamorphózis! Mi
Ment végbe benned? Elpusztultak már
Sejtjeid – melyek kergettek hozzám?
Nincs már érzelmed sem?
Nyugtalanság, kötődés - sem emlék?
Elernyedt feszült vágyad – nem is gondolsz rám?
1989
Így jobb neked?
Szíved parlag,
Lelked magány,
Hiába kacagsz
Más oldalán.
Lelked szomjas
Mikor rád tör,
Egyedüllét.
Sívó közöny.
Olcsó mosoly –
Élet ára,
Feltetted azt
Egy kockára.
A kocka most
Merre fordul (?)
Van egy szám hol
Könnyed csordul.
Küzdesz, vergődsz
Nincsen tétje (?)
Csak életed
„nagy finise”.
Gondolatid
Útját állja
Sok „vigyázók”
Szeme-párja.
Márványt dobtad
Mert nehéz lett,
Pótló-anyag
Könnyebb neked.
Nem nyom, mint egy
Nagy nehéz súly,
Attól nem kell
Hogy szabadulj.
Nem állja el
Az utadat,
Nem kel győzni
Le-magadat.
Nem kéri a
Szíved-lelked
Elég neki
Csak a tested.
Járjad hát e
Furcsa utat.
Nem hagy nyomot,
Lelked szabad.
Érzelmeid
Kizárhatod,
Éjjel sem lesz
Rossz az álmod.
1984. jan. 25.
Közerkölcs nevében
Barátságunk virág-dús fáját vágják
A gazok, éles szófejszéikkel.
Kívánják látni nem csak lángját
Minket is üszkös-feketére égve.
Körmei közé kerültünk a rossznak,
Számunkra lehet-e vagy nincs menedék?
Jó céltáblái lettünk a gonosznak,
Szétrombolják szívünk szeretetét?
Emberférgek tapadnak most ránk,
Hogy mocskos szájuk belénk harapjon,
Hogy lemarnák rólunk még a húst is
Belőlünk csak a csontváz maradjon.
„Isten-lámpásával” – „igaz kezekben”
Mutatnák nékünk a helyes utat,
Hogy „lelked s erkölcsöt” mentsenek
De, magukban, élveznék, vihognak.
„Testünkre, fejünkre „követ” kiáltanak
Mert szerelem-örömöt egy sem ismert meg.
Vészes suttogásuk a szépet gyilkolja
Haragvón akarják, hogy megfeszítsenek.
Öröm-tort ülnek, hogy papolhattak
Erkölcsük látszat – életük csak pocsolya
Ha rokon-tojó kárál – nem háborognak,
Behunyja mindkét szemét – a sok Justicia.
Néma üzenet
A kimondhatatlant
Akarom elmondani – szótlan
A kimondhatatlant
Csak érezd – de én kimondjam
Gyönyörűség és fájdalom
A kimondhatatlant
Érezned kellett – látni szememben
A kimondhatatlant
Ahogy nagy-gyáván feltámadtam.
Bőröd éreztem – titkon simogattam.
A kimondhatatlant
Szeretném üzenni – neked
A kimondhatatlant
Üres papíron – csak érezzed
Láthatatlan betűk – szóelem
Ami csak lebeg – némám az éterben.
1980
Érted-e az imát?
Imádkozni csak értelemmel szabad.
A mechanikus ima is csak önbecsapás!
Érdek-ima a földi boldogságért - javakért,
Az nem Isten-szeretet - az egészen más!
Öncsaló lélek ki vásárolni akar
-Túlvilágra - pénzével belépőjegyet
Olyan mintha áldozat-tüzét lopná az oltárról,
Hogy annak fényénél lássa a mennyet meg.
Az i g a z h i t h e z , sok mély tudás szükséges
Jól meg kell ismerni - széles annak útja!
Sokszinű hitvilág - örökléthez - mind ,, vényt,, kinál,
Mint szatócsboltban - mindent árulnak rajta!
Ne önmutogatóan imádkozzál, hogy
Jól lássák mások is míly ,, igaz ember vagy ,,!
A tanok alapos szintézise után - hittel
Dönts, de megtartsad, ha egyszer elfogadtad!
Ha imádkozol - abban olvadj fel !
Gondolatod ne a világin araszoljon !
Igaz hit csak alázatos lelkekben lehet
Úgy élj s ember légy , - hogy Istenek meghallgasson!!!
B É K Ü L J E T E K M E G !
Az igazság ellen, - terror a szűk prakticizmus !
Fertőzött lelkek vágytobzódása csak is bennük él.
Csőcselékszellem mindenkiben létezik - rejtve,
De aktivizálódik a megcélzott hatalomért!
Gubbasztok érzem az „értelem sötét világát”
Csak bámulom az ádáz harcok rongy kis katonáit,
Lelkem a békét óhajtja csak - jöjj világosság /!/
Mikor unják már meg sötét céljuk vad csatáit ?
Ez nem tűz s víz harca - küzdelem a primátusért!
Egy szűk létrán akarnak sokan törni fel a magasba -
Nem eszme hajtja őket csak a hatalom vágya!
Van is iszapbirkózás egy szennyes nagy dagonyában !
Hataloméhség fröcsköli szét e csaták sarát.
A népet is beszennyeznék - kinek nem a hatalom,
A munka az értékmérő! Most becsületét akarják
Megvenni, agymosás szavuk, hirdetnek hamis morált!
Ezek csak győzni akarnak - nem elveszejteni !
A hízott törpék - a hatalom-éhezőkkel párba,
Együtt hullnak majd vissza a csata mocsarába!
Lehullik az álarc - a sár késztet mosakodásra !!!
S a nép így ismeri fel, kik voltak az álarc mögött !
AJÁNLOM AZ OLDALT
