Évfordulóra

Úgy jöttél, mint tavasz

Sok-színű lombok idején

Ködpárás esti alkonyat

Az ősz - nap-rabolta – egén.

Úgy jöttél, mint ígéret

Szomjúzónak pálma-csoport

Tikkadt vándor szomj-oltója

Mit a valóság megrabolt.

Úgy jöttél, mint igaz

Egy boldog perc – majd válás

Akartad, hogy megismerjem

Milyen gyors az elmúlás.

Úgy jöttél, mint valóság

Ködös, esős, őszi napból

Tiszavirág-álmodozás

Csak néhány perc – a tavaszból.

                               1972. X. 22.

Reményt vesztve

Sokszor reménykedtem. Miben?

Magam sem tudom

Ünnepnapot képzeltem el

A hétköznapokon.

Siker ünnepet

A megmaradt

Gondkergető éjszakák helyett.

Üvöltő csend!...

Szóért kiállt.

Hívja vissza a nappalok álmát…

Erőtlen vézna nappalok,

Sikertelenség.

Akartam, hogy sokat tegyek

Önként másokért, nem kényszerből.

S az összegyűjtött céljaim

Úgy szétszóródtak –

- mint homok - gyermekeim

kitárt ujjú erőtlen tenyeréből.

                1980, szept. 16.

Játszottál

Csalóka játékba fogtál /?/

Vagy a szemed hazudott?

Mást mondott az ajkad.

-          szavával eltaszított.

Csalóka játékba fogtál /?/

Most hát kinek higgyek?

Az elszálló szónak…

Vagy a két szemednek.

Csalóka játékba fogtál/?/

Igaz – csak szemed néztem

Hallottam szavad, de

Nem akartam, hogy értsem!

Csalóka játékba fogtál/?/

Kerestem semmibe hitet,

Csak álmot kergettem,

Mert becsapott a szemed.

                               1983, X. 18.

Mementó

Van aki egész életén át

Csak egy kis jóról álmodott

Van olyan ki fél életén át

/Munkakönyvvel a zsebében/

Állás után futkosott.

Volt aki lopott pénzzel

Csak a lovakban bízott.

Volt aki egész életen át

Sorsáért csak imádkozott.

Volt, aki egész életen át

Félte a hideget,

S mégis várta,

hogy lapátolhasson.

Mind több legyen belőle,

Mert a kevésből, semmit nem akart.

Hogy kapjon munkát,

Volt, aki karácsonykor, égő arccal –

Csomagot elfogadott,

S hazavitte családjának

A levetett úri-rongyot.

Proletárok!

Ma már mindenki boldog nálunk

Munkára fel!

Teremtsük meg magunknak a mi új világunk.

                                               Gyömrő, 1949

Hajnal-sirató

Szeretem a zöld erdőt,

A ringó búzamezőt,

Mely aranylik, mint a hajad.

Szeretem az ébredést,

Hajnalt – sejtelmes fluta

Mi csak egy pillanat.

Nem vagy sem éj, sem nappal,

Kettő közt valami más.

Csak a hajnal vagy – egy pont,

Benned kezdés s elmúlás.

Fényeddel az éjt temetéd,

Hírt adsz egy új napról,

Csak múló pillanat vagy,

Mert sehova sem tartozol.

Vaksi-éj sötét fátylát

Fel, Te lebbented – mert akarod!

Pillád lehunyod, úgy

Hozod a felkelő Napot.

Szeretem ha szólsz – nem félsz

Mert úgy lelkedből mesélsz,

Nem te vagy, idegen, más,

Ha tűnik az éji varázs.

Távoli a hajnal…-

/mikor közel voltál/.

Nekem beszéltél, de

Másnak is ragyogtál.

S a fénytördelte –

Ablakok alatt…

Sírtál…magadat –

Hajnalt sirattál.

                               1977. jan.2.

Téli éj

Este az ég elsiet

Reggel a nap már rest.

De hosszú a téli éj…

Rideg nélküled az est.

Rút a sötét egyedül,

Te még sem vagy velem.

Jó volna szeresselek, bár

Reményem sem vagy már.

Múzsává én tettelek.

….Szemem a távolba merül.

Megfoghatatlan vágy vagy,

Láthatatlan börtönöm.

Fala az éj s a nappal,

Távolság a rács rajta.

Retesz hideg közönyöd,

Csak vágyaim szabadok.

Azt gátolni nincs erőd.

Azért is gondolok Rád,

Éppen úgy, mint azelőtt

….Egy voltam a sok közül?

Izsák, 1974. dec. 8.

Augusztusi ég

Augusztus holdtalan egén

Szikrázóan fényes csillagok,

Most rajokban szántják a vibráló eget.

Ledobva magukat a mélybe…

Sikoltva dúdolva olvadnak bele,

Tűnik, múlik a sötétbolt újuló hege.

A pillanatnyi ragyogásért

Rohan, magát égetve.

Tüzesnyom nász – halálöröm-sikoltás vágya –

Felragyogás ellobbanása

- hangtalan megsemmisülés

A nagy kielégülés halálos násza.

                               1984. szept. 3.