Szótlan vagy,
Akár a szád – szemed is hallgat.
Pupillád
Izzik, vágy-fényt el nem takarhat.
Vágyad mély,
Mint hunyt-szemek mélyén a gondolat.
Tudom félsz
Hogy kitör belőled az elfojtott akarat.
Cselekszik
A tűz-vér asszony, mert fellobbant.
Éjente
Gyűrt párnád fele üresen ásít…
Sörét űrben
Kergetnek kusza álmok – lázít.
Magad vagy
Lázas tested – magadat – adnád
Nincs csoda!
Reggel ébredve, riaszt üres szobád.
Úgy érzed
A csodát hiába várod.
Ne törj meg!
Bár megölte az ébredés az álmod.
Izsák, 1981, jún. 10.
Válunk?
Űzi az éjt a fájó reggel,
Most hagysz magamra
Tán örökre kell?
Lépteid furcsán óvod
De lélekben nem válunk
Talán soha el.
Mi történt köztünk
Másnak talán
Még méz-cseppnek is kevés
De ez a semmi.
Így több nekünk
Mint egy prózai
Együtt kelés.
Gyula, 1974, XI. 1.
Fényképem
A múlté vagy
Mégis itt előttem, látlak…
Mint az elmúlásom
Vigyorgó emléke.
Nem én vagyok
Már csak hason látok rá
Mint bábozó hernyó
Az arcom szál-lepte.
Háló-ráncok
Mik ellepik már volt énem
Aki voltam már nincs
Csak a régi képem.
Emlékeim
Fakulnak, mind kevesebb lesz…
…majd mindent felejtek
Testem föld-ruhát vesz.
1973. X. 14.
Velem voltál
Hiányoddal feküdtem le újra
Forgolódva tested kerestem
Karom gondolatban átkarolta
S üres ágyban – tested éreztem.
Hiányoddal feküdtem le újra
S mégis mellettem éreztelek
Ujjammal lágyan játszogatva
Simogattam selymes pihéket.
Hiányoddal feküdtem le újra
Gondolatom s tested megfeszült
Veled összetapadva feküdtem
Így álmodtam Veled – egyedül.
Álmaimban nem volt semmi rajtad
Csak feküdtél s tested remegett
Csókoltalak mindenütt, hogy érezd
Nem mozdultál lehunyva szemed.
Hiányoddal feküdtem le újra
Majd átöleltek a kívánt karok
Nem akarok hazudni tenéked
Enyém lettél mást nem mondhatok.
Izsák, 1978. június 5.
Parázs-úton járok
Parafrázis
Utjaim hozzád,
Mint szörnyű élű tőrök.
Lángot vetettél – elolthatatlant,
Fájdalmat aratok – kibírhatatlant.
S te, szítod tovább poklom tüzét.
Útjaim hozzád…
S én mégis hozzád megyek.
Benned kezdődött – szívemben ért véget.
Ha szavad hajítod – engem üt, éget,
Lángtalan parazsad. Te nem érzed?
Útjaim hozzád…
- Miért is adtad magad. -
Parázs-úton járok. Szívemben szakad.
Már nem is hívsz - a játék elakadt.
Úgy érzed, látom, így vagy boldogabb.
Ne tedd, mert közönyöd számomra halál.
És csak a holtak tudnak vádolni igazán.
Izsák, 1983. dec. 5.
Megöltél
Örültem,
Boldog voltam, hogy karjaidba vettél.
Éreztem,
De nem hittem, hogy egy kicsit sem szerettél.
Elringattál,
Eloltottad bennem az erős immunitást…
Gyűlölöm,
Amit veled tettem – a promoskuitást.
Érzelem
nélküli együtt-lét, csak a kéjt hajszolni,
Testünket
Lelkünktől, külön jól elfalazni?
Hogy mi volt az árad? – te magad sem hiszed,
Így én boldog voltam – boldogan fizetek.
Magam szabtam meg mindennek az árát,
Mert tudtam a perc-ár a lelkemben órák.
Megöltél
Bennem valakit, tudom ezt te nem akartad.
Sok volt már
A tőrdöfésből, tovább ölni a halottat.
Vezeklek, miért?
Úgy mennék hozzád
De őrzöd a táv
Csak éjszaka ébren
Járok Canossát.
Ki őrülten szeret.
Bocsánatot bűnömre
Nálad nem lelek.
Éji gyötrő látomások,
Mégis hozzád vezetnek.
És vezeklek….vezeklek, miért?
„Lelkem zsákba öltözött”
Mint Heinrich megyek,
Hátha canossám nálad
Feloldja bűnömet.
Nem tudom ki vagyok neked?
Egy dermedt pillanat, mit
Sors szeszélye teremtett /?/
Vagy postán küldött, versek,
Levelek /válasznélküliek/
És vezeklek…mert szeretlek.
Izsák, 1983. nov. 29.
Szabálytalan harmónia
Csókod még nem ismerem
Csak arcod melegét, tettem
Emlékül el.
Bőröd simaságát csak lopva éreztem
Part menti szomorúságod, meg
Nem értem.
Utáltál vagy jobbnak hittél?
Csak néztél a semmibe, nem beszéltél
De éreztem.
Hogy mindketten tudunk valamit
Jó lett volna beszélni róla, de mit?
Ahogy éreztünk.
Én elmondom mit tettem
Bár tudjuk jól mindketten.
Tested simogatni, csak álmodban sikerült.
Akartam, hogy érezd, kezem testedre feszült
Aranyosak felső kicsit dombjaid
Megnyílt lenn a „délivölgy” egy kicsit
Akartam engedj combod zártsága
Hogy kezemben vegyem „kelyhed” Te drága
Szomjas voltál, inkább magad sem ittál
Mert kelyhedből adni nem is akartál
Pedig vágytál.
Ha igazán értékelni kívánod
Gyere velem, érezd mit ér ágyékod
Tedd meg. Jó
Ne félj, gátja ne legyen félelem
Ifjú tüzed csak idő-darabka lenne nekem
De megtanítanálak, amíg élsz jó legyen.
1980. nov. 20.