M I L Y E N L E H E T M Á R I A ?
K. M. költőtársnak
„..az emberi szellem hiába próbál túllendülni a látható világ határain „
/ Holbach /
Nem tudom meg soha milyen is az arca,
Alakja vékony? avagy telten szép ?
Elképzelni eddig, még nem is akartam -
Csak most, hogy leírtam újra a nevét.
Soha nem tudom meg, milyen a szobája,
Hol gépe kattog - ahol írt nekem.
Sok-féle arcforma vonul el előttem,
-küszködök - érzem, nem olyan egyik sem!
Ha kézírását nézem - betűk formáját...
Egymást átölelve - csak hanyagul -
Mint akiknek játékos kedvük van - itt-ott -
Úgy bújnak egymás mögé - hangtalanul!
De most - a sorok dallamát figyelem - jut
Eszembe... milyen lehet a hangja ?
Alt, szoprán, vagy kedvesen csicsergő színű?
Agyamban itt zsong hangszínek skálája ...
Nem tudhatom meg azt sem - milyen a szeme!?
/ Parnasszusz lelke fénylik-e benne? /
Tenger-zöld, vagy tavasz-kék, mosolygó barna?
Szeme.. íráskor ég-e csillogó- tűzbe’ ?
Nem áll össze a kép - bárhogy is akarom!
Az experimentálás * sikertelen!
Dante legalább látott egy tűnő árnyat,
Így az én kísérletem - reménytelen!!!
* kísérletezés
Izsák, 2oo2. márc. 1.
M Ú L Ó Ó R Á K
Neked szánom még e kis dalt - nem vádollak.
Mosolykényszered elhalt , úgy mint hozzám szavad!
Csak óraütések jelzik a múlást - matt!
Magányóráimból hát ismét letört - ma
Egy kis darab!
Lépteid csökkenését hozta az Idő.
Többé már nem szól a várt- Téged-jelző csengő!
Lemeztelenedett a fény is - így meghalt !
Nekem már kesergő lett a víg dal - Rólad
Csak ez maradt!
Papíromon kusza betűk bukdácsolnak.
Hajnalra az álmok is csendben elalszanak.
Kék -vörös órákban a sűrű csend is vak.
Napkeltekor szemeid - nekem mégis csak
Fényt ragyognak!
2001.04.28
R Ö V I D L É T F O G A L O M 2
„ A létezés a véges és végtelen, az időleges és örök szintézise”
/ Kierkegaard /
Nem mérhető időben létezünk!
Nem ismerhettük meg a kezdetét.
Így a végét meg sem érthetjük!
Történelmi kategória vagyunk,
És mégis csak megérjük!
Rövidtávú emlékekben élünk!
Toporgunk az időtlen időben -
Egy mulandó létben lebegünk!
Hadakozni ellene értelmetlen,
Mert csak így létezhetünk!!!
Majd egyszer minden a végtelenbe,
- sötét világéjbe - szerte porlik,
S belesüllyed az örök térbe
A „ k é k b o l y g ó” is gőzöl, szétpárolog
A vak végtelenségbe…
2003. január 5.
ÚJ CALIGULÁK
Látni akarok mindent, hogy átláthassam -
lelkemben gyújtok óriási görögtüzeket
minél fényesebben ég - itt belül - a szememben
annál tisztábban látom a távol jövőnket.
Surranva jöttek és terpeszkednek most a
mosolygó -arcú kis Caligulák - lopják a fényt ,
mind önmagukra hányják - a taposó kis csizmák,
s a tömeg ? - vaksötétben - folytja a fénytelenség !
Mindenkiben van rejtőzködő sötét folt !
Ha hatalomra kerül - akkor bukik ki belőle
az „ igazi énje” !! Megtudhatjuk a valót ,
akkor majd már látszik az „üvegzsebűség” ténye !
Lettünk megfeszített- lényű kettéosztott nép .
A nemzet beteg - pesszimizmus köpenyébe bújt
Cézár - palástba passzióznak - a lelki Nérók
önösségük már - végletekig - a bűnig fajult!
Az alkalmazkodók „ nyelvhasználók „ köre
céljuk a hatalmasok kegyének keresése,
itt van „ civilizált világ” - de tőlem mégis távol !
Van meggazdagodás hajsza, jó fegyvere : sima nyelve!
Ha nem jön be ?, másik lóra tesznek - haszon
teli serleget akarnak - ád az új Hatalom
kortesborából , osztják az új jótanácsokat.
Sorban állnak nyitott tenyérrel várakozón!
Mert szűk kapu vezet az igazsághoz,
hogy vég nélküli lesz majd a tobzódó fogyasztás?
Csak hiszik - eljön a vég - s rekeszti mocskos álmukat,
Csorog az Idő nyála ,majd köpködhetik egymást !
UJRA TALÁLKOZTUNK
Valami elsuhant mellettem
Csak egy intő kis kezet láttam,
Tudtam ,hogy Te vagy az - találkoztunk -
Hát fékeztem , lassan egy közbe beálltam.
Beszéltünk - szokvány üres szavak
- közben fuldokolt bennünk a csend -
Nem volt már mit mondanunk egymásnak
Valami zavart feszültség volt ide bent.
Néhány-percnyi szót váltottunk csak,
De olyan szögletes volt minden
Arcod mosolya el nem simult, csak
Szád széle volt kemény, mint kőből vésett fej.
Könnyűket kérdeztél és mondtál
Mint puha pihe a toll alatt -
Közben kerestük régi arcunkat
egymáson, de nem találtunk ily vonásokat.
Te már a régit levetetted
Nem szomjazunk már egymásra.
Beszéltünk, hogy kitöltsük a perceket,
Szavak is vontatottan jöttek a szánkra !
Öltözéked csinos, elegáns volt
Kocsidból kiszállva be is mutattad
Valami szép dicséretet várva -
Jobban imponált mikor a farmert hordtad.
A szép paripát sem teszi szebbé
Az aranyos kantár is - csak málha.
Az Idő alkotja meg a szépet,
Az semmisíti meg - nálunk ez jött el mára
ÚT A VÉGTELEN FELÉ
Szemed éles késével vagdostad lelkem,
és mégis „ diadalívet „ neked emeltem
szíved nem más mint egy vad ingázó anyag,
- hétköznappá tetted a vasárnapjaimat.
És mégis - két vers között - a gondolat vagy.
Emlékképek kísérik látomásaimat,
nyitott szemem egésznap álmokat cipel,
cél utam: a Koponyák -hegyére menetel.
Magam „Dolorósá - ján” lassan lépdelve,
mégsem lettél „ mégéletem” apró öröme!
Ez út „a végtelenség - felé”! Járva itt,
elmossa az álmatlan éjszakák álmait!
Árulkodó soraim mind nálad vannak!
Voltam az életed gyengéd játékosa ,
A verseket öli bennem az élet ma,
Hypnos* --ítélt álomra;-Thanatos** halálra
2001. ápr. 30.
Iker istenek:
* Hypnos = az álom
** Thanatos = a halál
LÉLEKBEN VELEM VAGY
A világban - mint menetében kitágult csavar -
Csak imbolyogsz!
Keresve helyedet - a szád az mosolyog - de belül
Néma borzongsz !
Mit érzel , ha előre nézel ? s nem látod a jövőd !
Csak kergeted
Az Életed , hogy kapjon - mint koldus - adjon valami
Újat , szépet .
Tán egy újabb versért könyörög benned a lélek ,
Tudatlanul ?
A vers sír , háborog , ébreszt , vagy gyújt öröm-tüzet -
Ritkán vádol !
Fájdalmat okozhat , ha ráérzel - megnyugvást nyújt !
Te nem az én világomban élsz - más világ vagy Te !
Kirándultál
Hozzám , mint két beszéd közé szorult hallgatás! Jöttél
Néha...ritkán ,
Majd végleg elszálltál tőlem, talán a ... végtelenbe .
Életedet
„ tengeted „ fényben repdesve... / mint kalitkás madár /
Nem felejtet !
Ellene ne védekezz ! Már rég megtettem neked !
Unalmadat
- mert számomra már tapintható volt - éreztem jól !
Szótlan zavart
De hamisfényben égő szemed - csak visszakacagott.
2003. ápr. 08
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
