|
Hajnali részegség
Valami részeg-hajnal-gondolat hozott el hozzám.
Mikor szeretkezik, viaskodik a hajnallal az éj.
Jöttél! Öledben félórányi asszony-édességgel.
Későn értem erre az aratásra – hidd el nekem!
Az Életem halálra viaskodik az Idővel!
Rövid öröm – hosszú keserűség!
Csodás fedetlen tested míg vetkőztél, újra láttam!
Ahogy jöttél az ágyba… friss, ringó, édes kebleid….
Szép tested csodálva – részegítő hajnal vett körül.
Itt vagy!! „ritkán-jövő-csoda”! A hajnal hozott s vitt
Eos is akkor találkázik – kilép az éj mögül.
Rövid öröm – hosszú keserűség!
Szaglásznak fürge ujjaim – birodalmad tájain.
Kezeimtől forr már a feltört barázda – mint buzgár
Tör fel – vár csodára kedvesem – kivel ölelkezem.
(Beh „szűk kis kör” amelyben játszunk ketten – mind vadabbul.
Csak egy vadritmusú dobogás vagy itt – szíved nincsen.
Rövid öröm – hosszú keserűség!
Majd felpattan! Jő a reggel. Formás testét újra látom.
Indul! Most szakít ketté. Hiányzik lelkem fele. Ő az!
Feljött a Nap s eltűnt. Igaz volt? Vagy csak álom?
Olyan vagy nekem, mint a fény, látom de nem foghatom!
Mindegy várom az új csodát, hogy ismét jön virradatkor.
Rövid öröm – hosszú várakozás!
1994. aug. 27.
Január idusán
Játékot űzött ma a havatlan téllel a tavasz.
Törik a ködöt az erőlködő napsugarak.
Színez a Nap, fehér jégrózsákra von koráll színeket.
Csak sétálgatok künn a téli deres, dermedt utakon,
A halott levelek – úgy ropognak a fagyos avaron –
Mint sóder utak. A jeges csapokon szivárványfények.
Nyomul az est-homály – fényt takar már kora délután.
Ismét sír a köd, csepeg a lombtalan fák ágán.
Közöttük tűnik a Hold – bús-halványan – még kikandikál.
Űzi a köd – a fehérség sikong – múlik a koráll, de
Újra fehér a zúzmara – mint selyem-álom – vert csipke.
Eltűnik minden, ha gomolygó, hömpölygő köd leszáll.
A reszkető bokrok vesszői – mint jégkristály fonat
Alabástrom színek lassan ködbe fakultak.
A jégcsapokon szivárványfények nem játszanak már – kár
Halványul a fény – fagy! – csak egy zord világ maradt január,
Mindritkábban cseppen az ág, fagyó világ, nyirkos homály.
Szigorodik az idő – csak tavaszt játszott ma délután!
1999. február
A bér és szókapcsolatai
Rossz-emlékű társítás e szóhoz oly sok kapcsolat.
Szánakozva figyelem - a sajtót, könyveket, - látom,
Úgy mint béranyát – kit más termékenyített - fizet
Mert most is jó üzlet a pénzhozó bér-irodalom.
Bértollnokok,
Bérkaszárnyák,
Bérmunkások,
Bérasszonyok,
Mind pénz – de alárendeltség is – és meghunyászkodás
Csököttek az elvek? – meglehet! De nem mondhatok mást
Megvetem a gerinctelen bérirodalmat és
A gátlástalan, a dicsőítő „nyelvkoptatást”!
Szabad költő
Szabad gondolat,
Szabad író,
Szabad kritika,
A valódi irodalom oly szabad, mint a tenger,
Mert nem szabályozhatók óriási hullámai!
Archimédes-i felhajtóerővel tör majd fel
S nem gátolhatják meg az irodalom vad cenzorai.
1999. 06. 7.
Restség a fényben
A Kolon-tó partján – egy kis bucka maradvány –
Csak merengek… a kék ég, a tó zöld kontúrjait
Nézem. Nem érzem, hogy a nyár-est fényt vet arcomba.
Valami ostoba nagy tétlenség hatalmába kerít.
Gondolatim elégtek – mielőtt élvezhetném
Gyümölcseit, és feldolgozhatnám önmagamban.
Kifosztotta lelkem – e szép – elragadta tőlem
A célt, az alkotást, - Az Idő fogyóanyag – vágytalan!
Körülöttem az élő természet. Az órák léte
Benne ismeretlen – nincs eleje, vége – csak van!
Nem alkot – csak reprodukál – örök? Öntörvényű!
Mélázik szemem a szépen-hosszan- mert belebotlottam.
A cselekvés hiánya zavar – embertelen!
Restség költözött belém? Meditatív* tétlenség?
Zsarnok az ész, mindig akar – de mégis elakad!
Pazarolja az Időm – a megszabottat – ha nincs tevékenység.
Halvány a fény! A Nap tüze rakott a tó mögé.
A nád mintha rőt-lánggal égne – a nyugvó fényben
Újra jönnek gondolatok – amit a panoráma elrabolt.
- Megtaláltam önmagamat – a restség most már vége!
1999. 9.1.
A S Z P O N Z O R NEM M E C É N Á S*
..én csináltam, de más vette el a dicsőséget! Vergilius /
S z p o n z o r
Üdvözlöm a szorgos oly sokat tevőket,
ordóért és pénzért mindent segítőket !
Míg lent a gyökerek csak gyűjtik a tápot,
a felszínen munkátlanul szép virágok,
illatoznak , így hódítják meg a világot !
Tündökölnek fent arany verőfényben,
csodálatot keltve - vásárolják pénzen .
A szorgos gyökerek kik ilyenné tették
vaksötétben táplálják virágok szépségét.
munkájuk degesztik- a szponzorok erszényét!
Bár kasszíroz érte, de megvan győződve
„tojás” volt a mű - de kiköltötte pénze /!/,
hogy felszínre- hozta - jár az ordó neki,
nélküle a „tojás” sosem kelt volna ki !!!
A segítő szándékát ezzel kell díjazni.
M a e c é n á s
Mecénás más - műpártoló, érző ember
Nem „tojást” melenget , hogy aranytyúk keljen !
Nevét ne közöljék - hadd maradjon rejtve.
Ő nem manager ki mindenben pénzt sejtve,
a művészi értéket megmutatja a pénze!
Mecénások igaz valós, támogatók,
nem akarnak hasznot, sem reklámhordozót.
Önzetlen lelkek - kik segítik a művet,
mert szeretik a szépet, igaz művészet
értékét, - s benne az emberi üzenetet!
Örül ha mehet egy új bemutatóra,
/Filantróp tényezők Vergilius óta !/
/a mű legyen való, igaz-tiszta forrás! /
segítő készségük nem mérheti karát,
az alkotást segítő - igaz művészbarát!!!
2001. dec. 18
* ordó = kitüntetés
**Gaius Cilnius Maecénás önzetlen műpártoló, anyagi segítség nyújtó
*** filantróp = emberbarát, jótékonykodó
Varázs vagy
Varázs vagy.
Ha vége az álom-éjszakának
Mindent álcázó éj, ha tűnik nyugaton.
Álom vagy.
Szorongó lelkem gyötrelmes álma
Mi elvitorlázik, szürke fényhullámokon.
Igaz lennél.
Ha nyári éj gyúló sugaránál itt
Valóban, mint zuhogó fény-ritmus feküdnél.
Csak éj-árny vagy.
Napfénynél, álmom adott romjait kutatom
Csak akkor vagy enyém, ha szürkül s ha jó az éj… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
