A Z I K O N M Ú Z S Á J A
„ rejtély , hogyan születik tisztán valami...”
/ Hölderlin /
A. Rubljov ikonfestő / XIV- XV sz./ emlékére.
„ Troica” a Szentháromság kolostora,
Hajnalban csak onnan pislákolhat ki a fény.
Rubljov atya - képíró barát - nem aludt ,
- alkotott - új ikon született táblaképén.
Az alkotás magában hordja a reményt!
Nem tudhatom hogy honnan veszi az arcokat ?
Ily szépnek Máriát még nem ábrázolta !
Valakit látott ,vagy volt isteni sugallat ?
Vajon kit láttál meg Te festő-pap ?
Vagy csak bent - lelki - szemeid előtt ,
Képzelgésed arcát festetted meg ?
Vagy tán mást? Oroszföld szépét - hol láttad őt?
Láttál csodát - mi gyönyörű volt - lányt,
Kinek arcát belemerítetted
Emelkedett hited tengerébe
S komor -orthodox - ikonná örökítetted?
Csak egy pillanatra kaphattad el
Két szemében égő hite lángját ?
Törékeny alakja így törte meg,
A tömjénfüstszagú klastrom- templom homályát!
Vagy gyóntatószéked rácsain át láttad,
Aki Tőled kérte - térden - feloldozását?
Mit bűneiért ajánlott fel Istennek
- vitte - a gyertyát, s mondá a penitenciát !
Zsolozsma után - a műhely - alig - fénynél
Úszik mécslángján - a hideg kolostor- sötét .
Szent- ihlettel telve - vaksin színt keverve,
Így töltötte festve - a hosszú alkotó éjt.
Képén Szent Szülőanya - Jézussal karján,
Glóriája mennyfény - arcán szláv szomorúság.
Nyugalmat nem lel - csak most, hogy befejezte,
Vet három keresztet - az Úrnak így ad hálát!
Rubljov megnyugszik - szemén gyulladt vörösfény.
Az éj is elpihen - lassan már a hajnal kél.
Lelke hitét belefestette e képbe
Most hálaimát mond az Úrnak - a kegyelemért
2ooo . aug. 15
KÉP A FALON
Németh Ferenc: Elhagyottan c. festményéhez
E vén tanya-ház sokat megért már,
omlik - így mindkisebbre húzza magát.
Évtizedek borotválták - volt szép rakott nád teteje,
most már csak néhány rossz lécdarabja -
kuszált ,rogyott tetőt mi egybetartja -
a pusztulás mily fájó látvány - festő- élmény tükrözője!
Falon függ a nagy igazság - e kép !
Nézem... jól sugallja a lét törvényét !
Életre éhes csak volt - az élnivágyás kihalt belőle !
Ma , homok veri - eső bomlassza -
szomorú élmény az alkotó vászna.
Átélést rögzít - az emléket strázsálja - igaz ecsete!
Most átkarolja őt - felhők sötétje,
porladó falát a fénytől védje - de
a látványt nem bírja ki - kicsordulnak eső- könnyei !
A tanya volt öröme megkopott,
az Élet lépett át rajta - de nagyot !
Kihalt udvar, elhagyottság, gyom, csend lettek örök társai !
Mire befejezi a képírást -
már halott -est -csend üli meg a pusztát.
Felhők szakadnak - sejlik színe itt-ott a vörös Napnak.
Kép - múló pillanat - megmerevült.
Szobám falán - megóvva - megmenekült.
Szél, eső többé már nem rontja - itt van nálam mementónak
2ooo. ápr. o5.
AJÁNLOM AZ OLDALT
