HÚSVÉT UTÁN
A Nyugatinál lassan összeverődtek,
Volt dolgozók, hivők, hitetlenek -
Egy kis csapat - mi tartja össze őket ?
A hajléktalan udvarost, irodistát, értelmiséget,
Piszok-patinát hord mind , ki egykor
Mint kultúrember úgy jelent meg !
Most már a tavasz fürdeti Őket - a Nap
Kit Istene - lásd - Jób sorsára vetett ,
Már csak páriák nem lázadoznak,
Átvészelték már az egész hideg telet
Nincs csörgő bilincse, börtöne csak
a végtelen tág vakutca lett !
Elméjükben már csak a gyűjtés dominál ,
Mert este a népkonyha bezár, enni
A nyomort meghívja a kuka - teli,
Ünnepek után - maradt még „kuka-bejgli”
Mi bennük eddig ember volt - már csak
A gyomrot s a szájat jelenti !
Este ledűlnek zsákba hurcolt vackuba,
Lenullázodott létük - dráma jön,
Sok a szemét, hol útszéli szél söpör...
A cipők kopognak - nem messze fejüktől ...
/ csúf hangok az álom partszegélyén /
Néha - nedves szempillájuk a könnytől...!
2002.1.11.
TÁVBESZÉLŐN
Ahogy a kérdést feltettem -
a nemet kimondtad nyomban.
Majd hosszan belehallgattál a telefonba...
Nyomós érveid - tudd - mind, mind
hamis vívmányaid voltak -
ügyes találmányok, már mind százszor is elmondtad!
Majd csak a drótok zizegtek
a két „ süket ?” készülék között.
Én is hallgattam, vártam választ - de nem jött.
A beszédünk így elakadt,
úgy mint replikáló szavam,
mert köztünk szakadt meg valami - nem a vonalban !!!
IDŐ-HOZTA S Z O N E T T
„ Születésnapomra”
Az Élet játszott velem - szövetett szép álmokat.
Lustán, hosszú hömpölygéssel nyújtózik a lét!
Szövőszékén meddig nyüstöl ? üt, vág - ,miért ?
Karcsú bordák között meddig szövi még fonalamat ?
Licitáltam álmaimra egykor - de rég . A vád :
lassan- járó Idő - de gyorsan futott el .
Jajgat a kor - felszakad a sóhaja ! Kell
ünnepelni a finist ? - a befutás végjátékát ?
Kikacsint az évek sokasságából mára
a múlás , a vég fekete denevérszárnya
az Idő mennyiség s minősége ellentmondása !
Bújok lassan a S e m m i koromköpenyébe,
-rám hull s betakar - láthatatlanná téve,
az egyetlen egy örök igazság - jön a Nirvána !
2000.ápr.8.
Köszönöm
Köszönöm neked
a lángtalan égést,
Fejfám árnyékában
simogató kezed.
Köszönöm neked
a vigyázó szemeket
hogy megosztottad
velem az életet.
Köszönöm neked
a sok jót, kedveset
mindent amit adtál
a sok szép gyereket.
Köszönöm neked
hogy életem fix-pontja
voltál, ha tékozoltam
mindig haza vártál.
Köszönöm neked
a sok jót, rosszat
köszönöm az életet,
hogy velem ily soká bírtad.
1981. szeptember
MÉG SEM ÉRTED
A lelked is elégett,
mert szeretlek oly nagyon
- még sincs hozzá szavad ?
Nyugtalan ,szép álmoktól ,
hát így óvod magadat ?!
Szamaritánus sem vagy ,
Ó ha irgalmas lennél....
mert mint Jób élek árván ,
- lelki sebeimmel is -
az Élet szemétdombján -
kitartok hitem mellett,
hát ennyire szeretlek !
De, mit adhatok neked ?
a szerelem rézpénzét -
mint az özvegy Istennek,
- rejtve el szegénységét *...
De, feltárhatnám neked
az élet sok szépségét
Tudom nem érted meg, mert
még nem talált ébren -
az„álmot-hozó” szürkület.
Nem tudhatod meg milyen
nyitott szemmel bámulni-
a szobát egész éjjel ...
hogy a vörösödő vas-
fekete ég alján már,
új hajnalt szól a kakas
- oly igen-nagyon korán, -
s vörös szemel ébredni -
úgy , mint a felkelő Nap !
Izsák, 19/75 /99
*.Lukács ev. 21. 1-4
|