Ádvent hajnalán

Mára sűrű füstködéből ébredt fel a hajnal.

Ott az utca végén, dereng még az opálos éj ágya.

Kékszínű ruháját, fodrait arannyal szegi,

Volt sötétkék álmos-egét vörösre koronázza.

Téli borzas tengelicek ugrálják a fenyőt.

Szárnycsapkodásaiktól zúzmara tüskék hullanak le.

Lassan szétsöpri őket az utca fagyos szele.

Az éhes varjak kárognak - tele a fák teteje.

Árnyak az adventi fényben 

Sírdogál az őszi reggel hullat ködkönnyeket.

Önmagát siratja - itt a december fagya, kopog,

Ádvent : várakozás ,ember-remény - Kisjézuska,

Istálló-hő langya - fáznak a hajléktalan Krisztusok!!!

Ma már korán kigyulladtak a városi fények.

Már indul a nap - ember-árnyak mozognak a ködben.

Öröm évvégét várnak - méhében szülő karácsonyt.

Csillogó kirakat előtt - vak remény gyúl a szívekben?

Nézik a díszes kirakatokat - „nyáluk csepeg.”.

A gazdagok nem érzik ott bent - a .kinti hideget!!!

Égnek gyertyák körben az ádventi koszorúkon

A„Mindenki karácsonyfáján” villognak talmi díszek.

Csorog a pára a kirakat üvegen. Meleg!

Sóvárgó, fagyos, könnyfényes szemek. belebámulnak!

Istenhitét már rég megtörték - mégis hozzá eseng!

Karácsonyt kérnek sajátot /!/ - nem ajándék-csomagokat !

Lelkükből kicsordul a fájdalom-emlékezet

Topog az utca - lecsúszottak, fázók nagy hada,

S a „Szomorú vasárnap”-dalát zúgja fülükbe...

De hiszik ,hozzájuk is eljön„ ismét „ az Úr angyala !

2002.dec.1.

Ez maradt nekem

Aki nekem csak egy tenyérnyit is adott

A boldogságból - az soha nem lesz halott!

Verseim számára „öröklétet” adnak!

Nem tartottalak magamnál -

Visszaadlak önmagadnak

Szerelem helyett csak a csend maradt nálam.

Adja a tér-távolság zsarnoksága.

Agyamban emlékképek - sok szétszórt álma,

Évek gyors futása - Dzsinek

Téboly- ütötte tréfája!

Minden szépséged öleltem ,s láttam, hagytad !

Mely testünk vágy- gyönyörét fokozta.

Szép pajkos múzsám itt hevert mellettem,

Hiába is szerettem őt,

Csak emléke maradt nekem!

Lakásomba már nem kopogtat hajnalban,

Bár nyitva tartom az ajtómat - várva!

De a szerencse hozzám házhoz már nem jár

Kiülök a Kolon-tó partra -

Ha arra jár - ott megtalál!

Mosollyal törölte könnyem - elapadtak!

De nem szüntették meg a fájdalmamat

Hogy gondolhatok Rád - már csak ez jut nekem!

Légvárakat építettem !

Tomboló érzelemmel - vesztettem

2003. április

Gondolat-index

Az Életet szabályzó elv csak a kultúra lehet,

akár boldogok vagyunk vagy érzünk fájdalmat

Szent termékenységből születnek igaz művek,

mert a gondolatok mindig lélekből fakadnak!

A művészetet test-lélek együtthatója adja.

Társadalmi tudat emóciója hozza létre !

Van aki azért éhezik a megszólalásra,

hogy az a vitt rendet jobbá, emberivé tegye!

Kezüket csak a lélek finomsága vezetheti,

mindegy, hogy a tollat, ecsetet vagy vésőt tart keze.

Mert minden mű egy-egy üzenetcsokor - de vége -

Ha lelketlen pénz mond bírálatot - mind temetve !

E küzdelemben a tiszta szellem biz’ csak éhezik,

ha ki is tud törni, hogy a „ fórumon jóllakhasson”,

gondolat-húrjait nyakára kötik / = szilencium ! /

Indexes lesz, hogy többé már meg ne szólalhasson!

Ne örüljünk annak sem, mit kéznyújtásra elérünk!

Az sem jó ha szólhatsz ,alkothatsz háborítatlanul,

mert a „csereszabatos alkotás” nem mutat irányt,

behelyettesítő gondolattal egész másról szól !

2002. szept.22.

Rövid létfogalom

A létezés a véges és végtelen, az időleges és örök szintézise !
/ Kierkegaard /

Nem mérhető időben létem.
A kezdetét meg nem ismerhettem!
Így a végét meg sem érthetem!
/történelmi kategória vagyok /
És mégis megérem!!!

Csak toporgok - időtlen időben.
Rövidtávú emlékekben élek,
Múlandó létben lebegek.
Hadakozni ellene értelmetlen -
Csak így létezhetek!

Majd egyszer minden úgy szétpárolog,
Szertefoszlik a sötét világéjben,
Nem lesz Föld, se lét eltűnik minden!
A „Kék bolygó” szerteszáll, - belesüllyed

A végtelenségbe

2003. január 1.

HE.U. RÉKA

Gondolat paradigma , Tornyai : „Bús magyar élet” c. festményéhez

Kifosztott magyar-lét szimbóluma,

Vézna ló - kiégett puszta.- Festett!

Az Alföld végtelen rónáján át,

Népe puszta sorsát - így látatta meg!

Most „kérők” jönnek - idegenszavúk.

Ígérnek - csodás létet - sok „zabot”

Ha megyünk velük egy akolba, sok

Csillogó-szép szerszám lesz a jutalmunk!

Csiszolják már a fényes szerszámot,

/Dicsérik mily szép lesz az életünk.! /

A zablát arannyal futtatták, hogy

A kantárt is önként - fejünkre vegyük!!

Oly pompás szép hintóval járhatunk,

Amin szikrázik a fényes kék lakk.

Ily csapatban önként sose voltunk

- csillog rajta a sok aranyos csillag!!

De a gyeplőről egy szót sem mondtak,

Hogy a hajtószár ki kezében lesz!?

Ha egyszer befogtuk magunkat, a

Feszítő-zabla „hoz majd engedelmet”!!!

Majd a szemellenzőt is feltennék, /!/,

Hogy ne lássuk meg, ki és merre hajt!

Ha ostor pattog, az „egyszer lecsap” /!/

Majd nyihoghatnak a hámba csalt lovak!

Kitörni hámból /?/ nehezen lehet!

A „befogott népnek” nincsen nimbusza!

A hámtól mindig csak vért vesztettünk!!!

Pusztult a magyar idegen parancsra!!!

Vagyunk! mert a hámot - sosem tűrtük !

Így jártuk utunkat EURÓPÁ-ban.

Nem bírtuk el a „gyeplő törvényét”

Ha a hajtószár - idegen kézben van!!!

                                                        2003.02.22.

Tűzvirágok éjszakája 

„Rettentsd meg Uram őket, tudják meg,

 hogy halandók ők is !” Zs. 9.21

Miért van a Földön ily döbbenet?

Mert a „megóvottak” most úgy sírnak

Mint - fák ágain áttörő nagy szelek...

Reng a föld - tüze veri az eget!

Nincsen emberi hang - csak vad sikolya!

Rá a gyilkos bombák kórusa felelget!!

Hullnak a vörös tűzvirág szirmok,

Mint „tűzdenevérek” úgy repkednek -

Pokolszínűvé festették a várost!

Tűz a házból - embervér fáról csorog.

Ömlik hömpölygő tűzáradat - Allah..!!!

Hörgőhangok jaja - a haláltusa! Most

Kit bombaszilánk szét nem szaggatott

Csak botladozó árny - tűzfényében.

Többi...? vértócsában „örök alvó” lett !

Bombafény árnyékában a rémület

Rejtőzik - a lét s a nem lét küszöbén.

Krisztus-gondolatot megcsúfoló tett!!

Körülöttük füstszag , - égő romok.

A félsz „kóberes” szekerét űzik

Tovább - a tűzköd virágot szórók!!

A fénylő Hold nem is csodálkozott,

Mindenütt félve futó, menekülőt

- remegő kiürült test - lelkeket látott!

Futnak - nincs hely hol lenne perc nyugalma !

Útjukat a bombázók egyengetik!

Felettük - gránát süvit - sípol vijjogva ...

Romházak közt néha megpihenve.

Ház? bombatölcsér - meg emberforgács!

Kövezve van a menet-út holtakkal!!!

Imát mormolnak a múló időbe.

„Takarójuk” sokcsillagos zászlója

Alatt - csak nem virrad fel embersége!

A gyilkosok gyilkosa - hát így megvéd?

„Óvó védőpajzsa” - most tűz és halál!

De nem veheti el - nem töri meg a hitét!!!

                                                     2003. márc. 31.