HÚSVÉT UTÁN

A Nyugatinál lassan összeverődtek,

Volt dolgozók, hivők, hitetlenek  -

Egy kis csapat - mi tartja össze őket ?

A hajléktalan udvarost, irodistát, értelmiséget,

Piszok-patinát  hord mind , ki egykor

Mint  kultúrember úgy jelent meg !

Most már a tavasz fürdeti Őket - a Nap

Kit Istene  - lásd - Jób sorsára vetett ,

Már csak páriák nem lázadoznak,

Átvészelték már az egész hideg telet

Nincs csörgő bilincse, börtöne csak

a végtelen tág vakutca lett !

Elméjükben már csak a gyűjtés dominál ,

Mert este a népkonyha bezár, enni

A nyomort meghívja a kuka - teli,

Ünnepek után - maradt még „kuka-bejgli”

Mi bennük eddig ember volt - már csak

A gyomrot s a szájat jelenti !

Este ledűlnek zsákba hurcolt vackuba,

Lenullázodott létük - dráma jön,

Sok a szemét, hol útszéli szél söpör...

A cipők  kopognak - nem messze fejüktől ...

/ csúf  hangok az álom partszegélyén /

Néha  - nedves szempillájuk a könnytől...!

                       2002.1.11.            

TÁVBESZÉLŐN

Ahogy a kérdést feltettem -

a nemet kimondtad nyomban.

Majd hosszan belehallgattál a telefonba...

Nyomós érveid  - tudd  - mind, mind

hamis vívmányaid voltak -

ügyes találmányok, már mind százszor is elmondtad!

Majd csak a drótok zizegtek

a két „ süket ?” készülék között.

Én is hallgattam, vártam választ - de nem jött.

A beszédünk így elakadt,

úgy mint replikáló szavam,

mert köztünk szakadt meg valami  - nem a vonalban !!!                                                                                          

IDŐ-HOZTA  S Z O N E T T

    „ Születésnapomra”

Az  Élet  játszott velem - szövetett szép álmokat.

Lustán, hosszú  hömpölygéssel   nyújtózik  a lét!

Szövőszékén  meddig nyüstöl ? üt,  vág - ,miért ?

Karcsú  bordák  között  meddig  szövi még fonalamat ?

Licitáltam álmaimra  egykor  - de rég . A vád :

lassan- járó Idő - de gyorsan  futott el .

Jajgat a kor -  felszakad  a sóhaja ! Kell

ünnepelni  a  finist ? - a befutás  végjátékát ?

Kikacsint  az évek  sokasságából  mára

a múlás , a vég  fekete  denevérszárnya

az  Idő mennyiség  s minősége  ellentmondása !

Bújok  lassan a  S e m m i  koromköpenyébe,

-rám  hull  s betakar  -  láthatatlanná  téve,

az  egyetlen egy örök  igazság - jön  a  Nirvána !

             2000.ápr.8.                       

Köszönöm

Köszönöm neked

a lángtalan égést,

Fejfám árnyékában

simogató kezed.

Köszönöm neked

a vigyázó szemeket

hogy megosztottad

velem az életet.

Köszönöm neked

a sok jót, kedveset

mindent amit adtál

a sok szép gyereket.

Köszönöm neked

hogy életem fix-pontja

voltál, ha tékozoltam

mindig haza vártál.

Köszönöm neked

a sok jót, rosszat

köszönöm az életet,

hogy velem ily soká bírtad.

                     1981. szeptember

MÉG SEM ÉRTED

A  lelked is elégett,

mert szeretlek oly nagyon

- még sincs  hozzá  szavad ?

Nyugtalan ,szép álmoktól ,

hát így  óvod  magadat  ?!

Szamaritánus  sem  vagy ,

Ó ha irgalmas lennél....

mert  mint  Jób  élek árván ,

-  lelki  sebeimmel is -

az  Élet  szemétdombján -

kitartok hitem mellett,

hát ennyire  szeretlek !

De, mit  adhatok  neked ?

a  szerelem  rézpénzét -

mint  az  özvegy  Istennek,

- rejtve el szegénységét ­*...

De, feltárhatnám  neked

az  élet  sok  szépségét

Tudom nem érted meg, mert

még nem  talált   ébren -  

az„álmot-hozó”  szürkület.

Nem  tudhatod  meg  milyen

nyitott  szemmel bámulni-

a  szobát  egész  éjjel ...

hogy  a  vörösödő  vas-

fekete  ég  alján  már,

új  hajnalt  szól  a  kakas

- oly  igen-nagyon  korán, -

s  vörös  szemel  ébredni -

úgy , mint  a  felkelő  Nap !

  Izsák, 19/75 /99                                  

*.Lukács ev.  21. 1-4