Döntöttem

Mint új Rubikon

Álltál előttem.

Sorsom betellett,

Utam ismeretlen.

Itt túl a „folyón”

Mit most átléptem

Mindenről döntöttem,

Kockás elvetettem.

Scylla vagy Caribdis?

Választom Scyllát,

Mert kő nem örvény.

Mikor elindultam

Tudtam életem…

Kettős-veszély vagy

Elveszni vagyok kénytelen.

                           1974.12.21

Más ölel

Miért nem vagyok Nap,

Hogy éreznéd hevem,

Hogy bársonyos bőröd egyszerre

Mindenütt érezzem?

Perzselném az arcod,

Csókolnám szemed,

Hogy minden sejtedben

A vágyat érezzed.

Miért nem vagyok tenger

Annak megengedted,

Hogy tested átfogja

Vállad ölelje meg!

Csókolja füledet –

Halk cuppanással,

Hogy két combod közé

Odabújjék vággyal.

Tudom fürdőruhád

Mily édes kéjt takar,

Azért ölel a víz is,

Mert csak Téged akar.

Elmerültél benne,

Mint ahogy benned én.

Miért nem vagyok tenger,

Hogy ölelnélek én.

                               1979. aug.5.

Leleplezett szfinx

Felidéztem arcod magamban

Amikor szobámban elnyújtózott

A hosszú csend.

Míg néztelek, jól tudtam azt,

Meg nem tudhatom, homlokod

Nekem mit üzent.

Szfinx vagy! Az. Néma, de mégis más

Mert két szemed él.

S ha fehér arcod bíbor önti

- mint feltépett pipacsbimbó –

Csak ilyenkor élsz – vagy igaz.

A többi hamis.

Lárvás, megbúvás. Nem te vagy.

Végvár? Az. Mely erősen óv,

Hogy lelked mélyét hatás ne érje

Hideg külsőd az erőd.

Hogy ne törjön felszínre benned a nő

- ha az vagy – félsz.

S a lángod láthatatlan égését

Csak pirulásod jelzi, hogy élsz.

                               Gyula, 1974. okt. 24.

Szonett

(gondolatok egy éjszakáról)

Nem emlékszem mi volt rajta, ami szép.

Mint megláttam nem figyeltem a zenét.

Csak néztem, két incselkedő kis mellét

Ruháját – mint vágyamat – feszítették.

Emlékszem, hogy hintáztatta farmerét,

Ritmusvérző – idegözön a testét,

Átfutotta minden parányi ízét

Minden jónak csúcsa, forralta vérét.

Duruzsolva, mindenről beszélgetett

Túláradón, veszélyes érzelmeket.

Játszadozott, de nem bántam a valót.

Hogy néztem alig bírtam figyelni,

Gondolatban messze tudtam elmenni,

De gyönyörű, de fájdalmas is volt.

                                               1977. I.11.

Segíts élni!

Segíts élni! Nem látod mi vagy?

                Kufárok elkúsznak testedre,

                Nem érzed – nem, magadban?

Segíts élni! Nekem, ki mindenem vagy.

                Nekik csak szép, jó story, mit

                Egymásnak elmondanak.

Segíts élni! A vágy koldusát

                Engem, ki ismeri bőröd minden

                Pórusát. Ez valóság.

Segíts élni! Hogy „csak” nekem vagy.

                Véred-tüze járt át forrott

                Vak-éjeken vágytam rád.

Segíts élni! Szomorú arcom

                Fogd két kezed közé, hogy érezzem,

                Szorítsd, hogy felragyogjon.

Segíts élni! Magamhoz térni,

                Aléltságom csak Te oldhatod.

                Veled tudok csak élni.

Segíts élni! Ugye mily fura?

                Hogy éljek? Légy „csak” enyém, neked

                Vagyok kiszolgáltatva.

Segíts élni! Ha ezt nem teszed,

                E gigászi ember-vadonban mért is

                Találkoztam Teveled.

                                               1983. dec. 5.

Egymásba futunk

Csak nyűjük egymást szüntelen,

Siránkozunk, könyörgünk.

Ígérjük, elhagyjuk egymást,

S végül is, szeretkezünk.

„Hagyj, hadd menjek el” – sikoltod –

És mégis rohansz felém,

E roppant összetartozásban,

Még sem vagy mindig enyém.

„Meneküljünk el egymástól,

Hadd váljon szét utunk”,

S e gigászi vad-rohanásban,

Egymás karjába futunk.

                                1983. dec. 14